Kerékpárt és szerszámkészletet lopott
A kecskeméti rendőrök beazonosították és őrizetbe vették azt a 19 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint betört egy társasház tárolójába.

A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen elkövető 2015. július 24-én este egy kecskeméti társasház zárt tárolójába betört és onnan eltulajdonított egy kerékpárt és egy szerszámkészletet.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A beszerzett információk eredményeként a rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt. Mivel P. Márk ismeretlen helyen tartózkodott, ezért a nyomozók 2015. szeptember 30-án elfogatóparancsot bocsátottak ki vele szemben.
A 19 éves helyi férfit 2015. október 3-án 8 óra 20 perckor Kecskeméten elfogták a rendőrök és előállították a kapitányságra. A fiatalt gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették a nyomozók és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a Kecskeméti Járásbíróság 2015. október 5-én elrendelt.