Kidöntötte egy győri ház kerítést

2015. 09. 06., v - 06:07
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A baleset okozója a jelzőtábla utasítását hagyta figyelmen kívül.

Személyi sérüléses közlekedési baleset történt 2015. szeptember 5-én 21 óra 14 perckor Győr belterületén.

A baleset helyszíni adatai alapján egy 21 éves győri lakos közlekedett járművével a Somogyi Béla utcában a Szent István út irányába. Haladásakor a Nagy Imre úti kereszteződéséhez érve az „ Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasítása ellenére a kereszteződésbe behaladt és egy a védett útvonalon közlekedő gépkocsi elé hajtott. Az ütközést követően a balesetet okozó autó egy ház kerítését kidöntve került nyugalmi helyzetbe, a vétlen jármű pedig egy közvilágítási kandelábernek csapódva állt meg.

A balesetben egy fő súlyos, két fő könnyű sérülést szenvedett.


Kapcsolódó oldalak