Kis fejszével állt bosszút
Nekiesett a szélvédőnek, mert ismerőse tiszteletlenül beszélt vele.
Egy Gilvánfán dolgozó férfi tett feljelentést a rendőrségen, mert 2015. május 26-án 17 óra 30 perc körüli időben a munkahelye előtt leparkolt és a munkáltatója tulajdonát képező személygépkocsi szélvédőjét ismeretlen tettes betörte.
Az elvégzett adatgyűjtést követően hamar kiderült, hogy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható egy 54 éves helybeli lakos, aki kihallgatásakor elmondta, hogy a jármű első szélvédőjére a nála lévő kis fejszével több alkalommal ráütött, amelynek következtében a szélvédő összetört. A férfi tettét azzal indokolta, hogy ismerőse tiszteletlenül beszélt vele, ezért nagyon ideges lett, és így akart bosszút állni rajta.
Vele szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja a Siklósi Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást.