Lányok verekedtek össze

2015. 05. 23., szo - 07:30
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyik közösségi portálra feltett megjegyzések miatt vesztek össze a zalaegerszegi lányok.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. március 19-én egy 20 éves és egy 18 éves lány az egyik helyi buszjáraton utazott, amikor az utcán észrevettek három másik lányt, akikkel haragos viszonyban voltak. A diákok a következő megállónál leszálltak a buszról és rátámadtak volt iskolatársaikra; a szóváltást tettlegesség követte. A civakodásnak a járókelők vetettek véget.

A rendőrök a lányokat előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki, akik elmondták a nyomozóknak, hogy a másik három lány egy közösségi portálon rendszeresen dehonesztáló megjegyzéseket tesznek rájuk.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 20 éves zalaegerszegi lány ellen garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség, míg a 18 éves szintén zalaegerszegi lány ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett nyomozási iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.