Lopás miatt kerültek őrizetbe

2015. 12. 21., h - 15:06
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy férfit azzal gyanúsítanak a gödöllői rendőrök, hogy élő állatokat tulajdonítottak el egy csömöri tanyáról.

A Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. Sándor 23 éves, B. Alex 22 éves, B. Zsolt 25 éves és N. Adriánó 20 éves csörögi lakosok ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2015. december 20-án 16 óra és 17 óra közötti időben gépkocsival bementek egy csömöri tanyára, ahol az ott dolgozó személynek és a tulajdonosnak azt mondták, hogy kifogyott a kocsiból a hűtővíz. A tulajdonos elment, hogy adjon a férfiaknak vizet. Ez idő alatt a négy fiatal kidöntötte a tanyán lévő disznóól kerítését és az autóba bepakoltak 8 malacot, majd az autóval Fót irányába hajtottak el.

A tulajdonos - amikor észlelte a lopást - azonnal értesítette a rendőröket. A Dunakeszi Rendőrkapitányság Fóti Rendőrőrs járőrei Fót területén intézkedés alá akarták vonni a gyanúsítottak járművét, azonban ők továbbhajtottak. A rendőrök szolgálati gépkocsival – megkülönböztető fény- és hangjelzés használatával – megpróbálták megállítani a járművet, azonban az nem járt sikerrel. T. Sándort és három társát a járőrök végül Fót, Károlyi utcában elfogták, miután a feltorlódott forgalom miatt nem tudtak továbbmenni. A rendőrök a gépkocsiban 7 élő állatot találtak, mivel a férfiak menekülés közben egy malacot kidobtak a járműből.

A négy csörögi fiatalt a járőrök a Gödöllői Rendőrkapitányságra előállították, ahol a gödöllői nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. T. Sándort, B. Alexet és N. Adriánót a rendőrök őrizetbe vették. 25 éves társukról a rendőri intézkedés során kiderült, hogy ellene a Budapest Környéki Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja elfogatóparancsot bocsátott ki, ezért őt – kihallgatását követően – a rendőrök büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.

A férfiak ellen a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.