Lóversenypályáról loptak

2014. 03. 19., sze - 11:34
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dunakeszi pályán lovagló személyek értesítették a telepvezetőt arról, hogy három ismeretlen férfi egy vasállványt próbál éppen eltulajdonítani.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt E. Attila 40 éves, K. Zsolt 39 éves és E. Csaba 40 éves dunakeszi lakosok ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2014. március 18-án 14 óra körüli időben egy dunakeszi lóversenypálya drótkerítését kivágták és megkíséreltek eltulajdonítani egy vasállványt. A bűncselekmény elkövetését a pályán lovagló személyek vették észre, akik értesítették a telepvezetőt, majd a rendőrséget.

A helyszínre kiérkező járőrök elfogták és a Dunakeszi Rendőrkapitányságra előállították a három helyi férfit, akiket gyanúsítottként hallgattak ki.

 

E. Attila és társai ellen a további eljárást- szabadlábon hagyásuk mellett- a Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.


Kapcsolódó oldalak