Más nevében hirdetett

2016. 10. 06., cs - 12:46
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség egy nő ellen, aki bosszúból szexuális tartalmú hirdetéseket tett közzé az interneten egy békési nő nevében.

Hónapokon át naponta 10-20 telefonhívást kapott ismertetlenektől egy békési nő, ezért feljelentést tett a rendőrségen. Elmondta, hogy akik felhívták, szexuális kapcsolatot akartak vele létesíteni. Arra hivatkoztak, hogy az interneten találtak olyan hirdetést, amelyben a fényképe és az elérhetősége is szerepel. A Békési Rendőrkapitányság személyes adattal visszaélés vétség gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Ennek során a nyomozók megállapították, hogy a hirdetést egy békéscsabai nő adta fel.

 

A 45 éves P. E. állítása szerint megharagudott a nőre, mert tudomása szerint a barátja megcsalta vele. A hirdetéshez az egyik közösségi oldalról, a nő profiljából szerzett fényképeket, majd feltöltötte azokat két hirdetési oldalra. Közben ő is naponta többször próbálta felhívni a nőt, akarata ellenére kapcsolatba próbált lépni vele. Ezért a rendőrség P. E.-t a személyes adattal visszaélés mellett zaklatás elkövetésével is gyanúsítja. A nyomozást a Békési Rendőrkapitányság 2016. október 5-én lezárta és a gyanúsított ellen vádemelést javasol. A rendőrség a büntetőeljárás iratait továbbította a Békési Járási Ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.