Megtalálták az eltűnt kisfiút

2017. 04. 21., p - 20:42
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy II. kerületi bevásárlóközpontban találták meg a fiút a biztonsági őrök.

A gyermek 2017. április 21-én 11 óra 30 perc körül a Budapest III. kerületi Harrer Pál utcai játszótéren tartózkodott, majd a HÉV irányába elszaladt.

A fiút 2017. április 21-én 18 óra 15 perc körül egy Budapest II. kerületi bevásárlóközpontban találták meg. A biztonsági őrök a rendőrök által korábban mutatott fénykép alapján ismerték fel, a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint sérelmére bűncselekményt nem követtek el.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Jogellenes gyűlés a Hősök terén

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei a Hősök terén a kormányrendelet tiltása ellenére összegyűltekkel szemben intézkednek.

 

Őrizetben

A helyszínen elfogták a rendőrök azt a 46 éves férfit, aki veszekedés közben megszúrta lakótársát.

 

Lezárt akták: rendszámokkal ügyeskedtek

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának nyomozói két olyan ügyben is befejezték a vizsgálatot, amelynek gyanúsítottjai megváltoztatták autóik egyedi azonosítóit. A rendőrök vádemelést javasolnak.