Önkormányzati beszámoló a XXII. kerületben - videóval

2017. 05. 04., cs - 20:59
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapest Főváros XXII. kerületi Budafok-Tétény Önkormányzat Közgyűlése előtt számolt be dr. Bató András r. alezredes kapitányságvezető a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. kerületi Rendőrkapitányság tavalyi évben végzett munkájáról.

A rendőrkapitány a 2017. május 4-én megtartott önkormányzati közgyűlésen elmondta, hogy a rendőrkapitányság 2016-ban eredményes évet zárt.

Az elkövetett bűncselekmények nagy része vagyon elleni bűncselekmény volt, amelyek száma az előző évhez képest csökkent. A rendőrkapitányság eredményességi mutatói nőttek, a bűncselekmények tekintetében szintén csökkent a lopások, a kifosztások, a rongálások, illetve a garázdaságok száma.

Dr. Bató András megköszönte a Budapest Főváros XXII. Kerületi Önkormányzat, valamint az állami, az önkormányzati és a civil szervezetek együttműködését.

A rendőrkapitányság a 2016. évre célkitűzésként megfogalmazott feladatait jó eredménnyel végrehajtotta, a bűnfelderítési nyomozói munka példaértékűen javult. A jövőbeli célkitűzések között szerepel a közlekedésbiztonsági helyzet és a lakosság szubjektív biztonságérzetének további javítása.

A beszámolót a közgyűlés 16 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta.​

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.