Parkban bántották

2016. 11. 11., p - 09:47
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

A nagykanizsai rendőrök egy 21 éves és két 19 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. november 10-én 20 óra 15 perc körül Nagykanizsán, az egyik parkban három férfi nekitámadt egy 17 éves helyi kamasznak és megrugdosták. A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

A rendőrök a három férfit elfogták, előállították, velük szemben garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást, majd U. Vilmost és S. Zoltánt őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Nyolcrendbeli a nyolcadikban

Már munkába menet egy igencsak keresett tolvajt fogtak el a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói.

 

Lopott, rongált

A gyöngyösi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

TISPOL-eredmények Vas megyéből

Az európai szintű ellenőrzés elsősorban a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművezetők kiszűrésére irányult.

 

TISPOL-SPEED Tolnában

Az európai kampány elsősorban a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművek vezetőinek kiszűrésére irányul.