Rablás Pécelen
Az ország legidősebb nyomozójának tett beismerő vallomást a gyanúsított.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya egy fiatalkorú péceli fiú ellen.
A rendőrségen a sértett jelentette be, hogy 2013. december 6-án 23 óra körüli időben ismeretlen személy a házának ajtaját befeszítette és onnan több mint 200 ezer forint készpénzt vitt el.
A fiatalembert a cselekmény elkövetése közben a 80 éves sértett megzavarta. Ekkor a gyanúsított egy késsel megfenyegette az idős áldozatát. Dulakodni kezdtek, melynek következtében a sértett elesett, majd a férfi a megszerzett pénzzel elfutott a helyszínről.
A bejelentést követően a nyomozók megkezdték az adatgyűjtést. A sértett által adott részletes személyleírás alapján a kiváló hely- és személyismerettel rendelkező körzeti megbízottak azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt. Kiderült, hogy a fiút nevelőszülőknél helyezték el, ahonnan megszökött, így körözés volt kiadva ellene.
A járőrök 2013. december 8-án Pécel egyik utcáján igazoltatták a fiatalt, majd az ellene kiadott körözés alapján elfogták és előállították a Gödöllői Rendőrkapitányságra. Elszámoltatása során elmondta, hogy 2013. november 23-án és november 24-én betört egy péceli családi házba.
Folytatólagos kihallgatása során – 2013. december 9-én - az ország legidősebb nyomozója, Lengyel Ferenc r. alezredes Úr hallgatta ki, amikor a gyanúsított részletes beismerő vallomást tett a rablás elkövetésére vonatkozóan is.
A gyanúsítottat a nyomozóhatóság bűnügyi őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásának elrendelését.
Ellene a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.