Ruhát, táskát, szeszes italt lopott

2016. 03. 31., cs - 09:30
Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

A 25 éves balassagyarmati nő egy bolti áruvédelmi eszköz leszedésére szolgáló tárggyal tulajdonította el a termékeket.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2016. március 30-án 19 óra 10 perckor érkezett a bejelentés, miszerint az egyik balassagyarmati áruházban egy nőt lopáson tetten értek. A rendőrök a 25 éves balassagyarmati lakost a helyszínen elfogták, a rendőrkapitányságra előállították.

A beszerezett adatok alapján a nő a bejelentést megelőzően a kereskedelmi egységben egy szabadidő fölsőről és egy női blúzról az áruvédelmi eszközt eltávolította, majd azt a táskájába tette és fizetés nélkül akart távozni. A beszerzett adatok alapján megállapítást nyert az is, hogy a nő 2016. február 8-án  hasonló módszerrel egy táskát és egy márkás szeszes italt tulajdonított el az áruházból, mely tárgyakat ajándékba adott ismerőseinek. Az áruvédelemre szolgáló tárgyat a gyanúsított egy erre a célra rendszeresített eszközzel távolította el. A rendőrök az eltulajdonítani kívánt ruhaneműt és az áruvédelmi eszköz eltávolítására szolgáló tárgyat a helyszínen lefoglalták.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság nyomozói lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként K. L.-t, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt vizsgálat: szemeteltek

A Bácsalmási Rendőrőrs nyomozói vádemelést javasolnak azzal a két férfivel szemben, akik háztartási hulladékot borítottak az árokpartra.

 

Letartóztatásban várja a vádemelést

A szekszárdi rendőrök alig két hét alatt befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 21 éves helyi férfival szemben folytattak gépkocsifeltörés-sorozat miatt.

 

Egyedül próbálkozott

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Ásotthalomnál. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték.