Vádemelési javaslat

2017. 03. 05., v - 19:25
Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrök ébresztették a betörőt egy zamárdi nyaralóban.

A nyomozás adatai alapján T. A. 2016. december 9-én szabadult korábbi börtönbüntetéséből és még aznap Siófokra utazott. Az esti órákban betört egy nyaralóba, ahonnan kerékpárt, bakancsot és hátizsákot tulajdonított el. Az ellopott kerékpárral Zamárdiba hajtott, majd ott is betört egy házba, ahol tartósan berendezkedett. Az ott tartózkodása során betört egy szomszédos ingatlanba, ellopott egy olajradiátort, amit visszavitt az ideiglenes tartózkodási helyére és a továbbiakban azzal fűtött.

 

A balatonföldvári rendőrök 2016. december 12-én arról kaptak bejelentést, hogy feltehetően betörtek egy zamárdi házba. A járőrök a ház egyik ablakát betörve találták, amelyen keresztül bemásztak az épületbe. Az egyik szobában egy alvó férfit találtak, aki elismerte a bűncselekmények elkövetését. Az egyenruhások a 44 éves berettyóújfalui lakost elfogták, a Siófoki Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

 

A Siófoki Rendőrkapitányság az eljárást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Siófoki Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pillanatokon múlt a tragédia

Alkohol hatása alatt közlekedett autójával az a 21 éves férfi, aki balesetet szenvedett, majd kigyulladt a járműve. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.