Zaklatta szomszédjait

2016. 11. 26., szo - 07:37
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság vádemelést javasol egy 49 éves helyi férfi ellen.

A gyanú szerint a férfi rendszeresen agresszíven lépett fel szomszédjaival szemben, többször trágár szavakkal illette és meg is fenyegette őket. A gyanúsított az egyik hölgy sértettel 2016. augusztus 22-én 9 óra 15 perc körül Nagykanizsán, az egyik könyvesboltban szóváltásba keveredett, majd egy alkalommal arcon ütötte. A nő az ütés következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 49 éves férfi ellen zaklatás vétség és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.