Zala megyei összesítő

2017. 03. 21., k - 10:18
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két súlyos és egy könnyű sérüléssel, továbbá négy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Egy zalaegerszegi nő 2017. március 20-án 5 óra 50 perckor a Gasparich úton kerékpározott, amikor eddig tisztázatlan körülmények között elesett. A biciklis a baleset következtében súlyosan megsérült.

Nagykanizsán, 15 órakor a Kinizsi utcában közlekedett a Rákóczi utca irányába egy kerékpáros helyi férfi, amikor az útkereszteződésben egy kisteherautó elé hajtott. A biciklis a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett, őt a mentők kórházba vitték.

A zalai járőrök kilenc főt állítottak elő és hat főt fogtak el bűncselekmény elkövetésének gyanúja, illetve szabálysértés miatt.

A szonda két esetben jelzett alkoholfogyasztást a járművezetőknél az elmúlt 24 órában Zala megyében.

Kérjük, vezessenek fokozott figyelemmel!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.