A gyalogosok biztonságáért

2017. 03. 29., sze - 09:23
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közúti közlekedés legvédtelenebb résztvevői a gyalogosok.

A Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén 2016. évben gyalogos által okozott személyi sérüléses közlekedési baleset közül 1 halálos kimenetelű volt, súlyos 3, míg könnyű sérüléssel járó 13 volt.

Vétlen gyalogos 1 esetben szenvedett halálos kimenetelű balesetet, 11 esetben történt súlyos sérüléssel járó, míg könnyű sérüléses 27 esetben történt.

 

2017. év első két hónapjában két olyan tragikus kimenetelű közlekedési baleset is történt – a 37-es, valamint a 3-as számú főközlekedési úton –, ahol a gyalogos éjszaka, közvilágítás nélküli útszakaszon sötét ruházatban, láthatósági mellény nélkül, szabálytalanul az úttesten közlekedett és az arra szabályosan közlekedő gépjárművek őket elütötték.

 

A közlekedési balesetek megelőzése érdekében a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya néhány fontos szabályra hívja fel a gyalogosok figyelmét, hogy kellő körültekintéssel kezdjék meg az áthaladást és ahol kötelező, láthatósági ruházatot viseljenek.

A járművezetők figyelmét pedig arra, hogy fokozott óvatossággal közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, hogy ha kell, eleget tudjanak tenni elsőbbségadási kötelezettségeiknek.  

 

A gyalogosnak elsősorban a járdán, ahol pedig járda nincs, ott a leállósávon, az útpadkán, vagy ha van kerékpárút, akkor ott kell közlekednie. Ez nem azt jelenti, hogy ha az adott útszakaszon van járda és kerékpárút is, akkor a gyalogos választhat, hogy hol közlekedik. Kötelessége a járdán gyalogolnia. Azonban ha egyik sem található meg, és az útpadka közlekedésre alkalmatlan, akkor a gyalogos az úttesten is közlekedhet, de ezt a lehetőséget csak végső esetben lehet igénybe venni.

 

Amennyiben a gyalogosok az úttesten, vagy az úttest szélén közlekednek, akkor lakott területen belül lehetőleg a menetirány szerinti bal oldalon kell közlekedniük, lakott területen kívül mindig bal oldalon, a járműforgalommal szemben  gyalogoljanak.

 

Nagyon fontos szabály, hogy éjszaka, vagy korlátozott látási viszonyok között, lakott területen kívül az úttesten, útpadkán, leállósávon tartózkodó gyalogosnak fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie.

Ha a gyalogos az út egyik oldaláról a másikra kíván átmenni, úgy elsősorban a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen kell átmennie. Ha nincs a közelben átkelőhely, úgy lakott területen levő főútvonalon az útkereszteződésnél (a járda meghosszabbított vonalában), valamint a menetrend szerint közlekedő jármű megállóhelyén levő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között, egyéb helyen bárhol, a legrövidebb áthaladást biztosító irányban mehet át.

A zebra nem védett övezet! Igaz, hogy ott elsőbbsége van a gyalogosnak, ám ezzel élnie kell, s nem visszaélnie. Mit sem ér az elsőbbség, ha valaki hirtelen lép le a járdáról, és az arra közlekedő autó vezetője hiába fékez, már nincs ideje, hogy biztonságosan megadja az elsőbbséget.

A gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs (pl. nincs gyalogos-átkelőhely), mielőtt az úttestre lép, köteles meggyőződni arról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja.

Nem léphet az úttestre, ha a jármű olyan közel van, hogy annak zavarása nélkül az úttesten átmenni nem tud.

Vannak olyan helyek is, ahol a gyalogosnak tilos átkelnie (pl.: híd, alagút, felüljáró úttestén áthaladni, stb.).

Az ittas gyalogos gyakran áldozata a saját vigyázatlanságának, a veszélyek nehezebb megértésének és a lelassult reakcióinak. A legtöbb gyalogost a sűrűn lakott területeken éri baleset, nem a gyalogosátkelőn. A kisebb mennyiségű alkohol is veszélyezteti a közlekedés biztonságát, mert rontja a gyalog közlekedő képességeit is, még azon az útszakaszon is, amin naponta többször is végigmegy.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.