Autópályán menekültek a forgalommal szemben - videóval

2014. 11. 20., cs - 13:35
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Több megyén keresztül menekült az M3-as autópályán, forgalommal szemben az a két férfi, akiket autójukkal végül Heves megyében az Ecsédi pihenőnél fogtak el a rendőrök.

A rendőrök 2014. november 20-án 0 óra körüli időben Nyíregyházán akartak ellenőrzés alá vonni egy Nissan típusú személygépkocsit. A jármű vezetője a rendőri intézkedés alól kivonta magát és elhajtott. Az autó két utasával a 4-es számú főúton menekült, elhagyta Nyíregyházát, majd Debrecennél felhajtott az M3-as autópályára és a jobb pályatesten a forgalommal szemben haladt Budapest felé.

A közlekedők élet- és vagyonbiztonsága érdekében a rendőrök intézkedtek az M3-as autópálya Hajdú-, Borsod-, Heves és Pest megyei szakaszán a felhajtók lezárására, a forgalom elterelésére, miközben felvették a kapcsolatot az autópálya kezelővel.

A menekülő járművet a rendőrök végül Heves megyében az Ecsédi pihenőhelynél tartóztatták fel. Az autóban ülő két férfi közül az egyiket 2014. november 20-án 1 óra 47 perckor a helyszínen elfogták, a másik elfutott és a közelben próbált elrejtőzni. A keresett személyt a Készenléti Rendőrség helikopteréről kapott jelzés alapján, a Készenléti Rendőrség kutatásba bevont, helyszínre küldött megerősítő erői 2014. november 20-án 2 óra 51 perckor elfogták.

Az M3-as autópálya jobb pályatest korábban lezárt Heves megyei szakaszát az autópálya kezelővel egyeztetve fokozatosan nyitották meg a rendőrök a közlekedők előtt.

Az ügyben a további eljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.