Baleset a repülőtér közelében

2016. 10. 23., v - 07:16
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Több személy megsérült a főváros bevezető szakaszán történt balesetben, Ferihegy közelében.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2016. október 23-án 6 óra 30 perc körül a Budapest XVIII., Ferihegyi Repülőtérre vezető úton, a Csévéző utcai felüljárón három gépkocsi ütközött, több személy megsérült. A baleset helyszínelésének idejére a rendőrök az utat mindkét irányba lezárták, kerülni a szomszédos utcákban lehet.

Kérjük a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel és óvatossággal közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.