Baleset az M1-es autópályán

2017. 03. 04., szo - 10:25
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bicske térségében két jármű ütközött.

Anyagi káros közlekedési baleset történt 2017. március 4-én 10 óra 11 perckor az M1-es autópálya 36-os kilométerszelvényében, Bicske térségében. A sztráda Budapest felé vezető oldalán egy tehergépkocsi és egy személygépkocsi ütközött. A megrongálódott jármüvök a külső és a leálló sávot elfoglalják.

Az érintett útszakaszon rendőri forgalomirányítás mellett félpályán halad a forgalom.

M1-es autópálya, 36-os kilométerszelvény, félpályás útlezárás, rendőri forgalomirányítás


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Családi biznisz

Bűnszövetségben árulta a kristályt apa és fia. A hónapok óta tartó nyomozás eredményeként a korábban már letartóztatott apa mellett most a fiát és a bűnbanda harmadik tagját is őrizetbe vették a rendőrök.

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.