Elfogták a miskolci gázolót

2016. 05. 09., h - 16:55
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki ma hajnalban Miskolc belterületén autójával elütött, majd magára hagyott egy gyalogost, aki a helyszínen elhalálozott.

Amint arról korábban már hírt adtunk 2016. május 9-én 2 óra körüli időben a Miskolc, Csermőkei úton egy autós elütött egy gyalogost, aki a helyszínen életét vesztette, míg a jármű vezetője segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A rendőrök azonnal megkezdték a balesetben érintett járműnek és vezetőjének az azonosítását, majd felkutatását, amely a délelőtt folyamán eredménnyel is járt. A megalapozott gyanú szerint a szerencsétlenül járt gyalogost G. Péter 43 éves miskolci lakos ütötte el egy kisteherautóval, akit a járőrök Újkígyóson fogtak el.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a G. Péterrel szemben segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárásban szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.