Gyorsan hajtott, súlyos balesetet okozott

2017. 07. 05., sze - 13:51
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel mentés tehergépkocsijával lesodródott az útról, majd összeütközött egy másik teherautóval egy férfi Tótkomlós közelében. A rendőrség vádemelést javasol ellene.

Összeütközött két tehergépkocsi 2017. február 22-én, Tótkomlós külterületén. Az egyik jármű vezetője Békéssámson felől Tótkomlós irányába tartott, amikor lesodródott a csúszós útról a jobb oldali útpadkára. A sofőr visszakormányozta a teherautót az útra, de nem tudta irányítani, áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött a neki szemből érkező tehergépkocsival. A balesetben a vétlen tehergépkocsi vezetője és két utasa súlyos sérülést szenvedett, ugyanebben a járműben még egy utas könnyebben megsérült.

 

Az Orosházi Rendőrkapitányság az útról letért teherautó vezetőjét közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésével gyanúsítja. A 23 éves budakeszi férfi nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel hajtott, a vizsgálat eredménye szerint emiatt történt a súlyos sérüléssel járó ütközés. A rendőrkapitányság a 2017. július 4-én lezárt nyomozás iratait a férfi ellen vádemelési javaslattal továbbította a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészségre. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.