Halálos baleset Győrben

2014. 08. 25., h - 17:04
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összeütközött egy motorkerékpár és egy személygépkocsi Győrben, a motoros a kórházban meghalt.

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. augusztus 25-én 14 óra 30 perckor érkezett bejelentés, hogy Győrben a Bocskai út és a Szent Imre út kereszteződésében közlekedési baleset történt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy 30 éves győrújfalui férfi motorkerépkpárjával  eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy 38 éves győrújbaráti nő által vezetett személygépkocsival. A baleset következtében a motorkerékpárt vezető férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ahol nem sokkal később életét vesztette. A baleset helyszínelése befejeződött, a forgalom az érintett szakaszon zavartalan.

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.