Halálos baleset Miske belterületén

2016. 10. 01., szo - 17:00
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy helyi 86 éves kerékpáros asszony a helyszínen életét vesztette.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2016. október 1-jén 14 óra 45 perc körül Miskén, a Szent Imre utcában eddig tisztázatlan körülmények egy motorkerékpár és egy kerékpáros összeütközött. A 86 éves kerékpáros miskei asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

 

A baleset körülményeit a Kalocsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.