Halálos baleset történt a fővárosban

2014. 10. 21., k - 08:17
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A kerékpáros a helyszínen életét vesztette.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. október 21-én 7 óra 15 perc körüli időben a Budapest XVIII., Méta utca és Kolozsvár utca kereszteződésében eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsi elgázolt egy kerékpárost. A baleset következtében a kerékpáros nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset helyszínelését a rendőrök megkezdték, a forgalom az érintett útszakaszon váltakozó irányban halad.

Forrás: Google Maps

Kérjük az érintett útszakaszon közlekedők fokozott figyelmét!
 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.