Lezuhant egy motoros vitorlázó repülőgép

2017. 07. 14., p - 11:16
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A roncsokat Pirtó külterületén egy erdőben találták meg.

Szatymazról felszállt egy motoros vitorlázó repülőgép 2017. július 13-án 13 óra 30 perckor, amellyel a rendelkezésre álló adatok alapján egy nő önálló távrepülést hajtott végre. Miután észrevették, hogy a jármű 18 órakor nem tért vissza a repülőtérre, ezért keresni kezdték, aminek során megállapították, hogy a jármű 14 óra 30 perc körül már nem adott jelet a hollétéről.

 

A vitorlázó repülőgép keresésébe a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai 19 óra 30 perckor bekapcsolódtak az illetékes hatóságok mellett. A keresett repülőgép roncsait Pirtó külterületén egy erdőben 2017. július 14-én 5 óra 20 perc körül találták meg.

 

A rendőrök a roncsban egy holttestet találtak 2017. július 14-én 10 óra 55 perckor. A helyszíni szemle jelenleg is folyamatban van. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.