Lezuhant egy sárkányrepülő (fényképekkel frissítve)

2016. 07. 09., szo - 23:52
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A légi baleset következtében a jármű mindkét utasa a helyszínen életét vesztette.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. július 9-én 19 óra 15 perckor Zalaegerszegen, eddig tisztázatlan okból és körülmények között a Kiscsarit út melletti mezőgazdasági területre zuhant le egy motoros sárkányrepülő, melynek következtében az abban utazó két zalaegerszegi férfi a helyszínen életét vesztette.

A Zala megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.