Nem állt meg a baleset után

2016. 11. 06., v - 11:58
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult egy soproni gyanúsított ügye, aki elhajtott egy 84-es főúton történt baleset helyszínéről.

A Soproni Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség és segítésnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 60 éves soproni lakos ellen.

A vizsgálat adatai alapján a gyanúsított 2016. március 18-án a kora reggeli órákban Fiat típusú gépkocsijával Sopron felől Ausztria irányába haladt. A 84-es számú főút 127-es kilométerszelvényhez érve áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol egy szemből érkező Honda vezetője az ütközést csak hirtelen jobbra történő irányváltoztatással tudta elkerülni. A Honda sofőrje a gépkocsijával megcsúszott és átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol egy Ausztria irányába közlekedő Volvo típusú nyergesvontatóval ütközött. A járműszerelvény a balesetet követően az úttestről letért az út menti árokba. A Fiat vezetője lassítás és megállás nélkül elhajtott a helyszínről. A két összeütközött járműben anyagi kár keletkezett, a személyautó sofőrje pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Az eljárás során a rendőrök azonosították az elhajtó gépkocsit és az azzal közlekedő 60 éves soproni lakos végül önként ment be a rendőrkapitányságra. Az ügyben kirendelt igazságügyi műszaki szakértő megállapította a sofőr felelősségét a balesettel kapcsolatban, ezért gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben.

A Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.