Teljes útlezárás a 4-es számú főúton

2015. 11. 03., k - 07:50
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A baleset következtében két személy életét vesztette.

Eddig ismeretlen okból és körülmények között egy teherautó, egy kamion és egy személyautó ütközött össze 2015. november 3-án 6 óra 45 perc körüli időben a 4-es számú főút 65-ös kilométerszelvényében Ceglédbercel és Cegléd között. Az ütközés következtében a személygépkocsiban két személy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életüket vesztették.

A ceglédi rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a helyszínelést és az erre közlekedőket a 4-es számú főútról - a 60-as és a 67-es kilométerszelvénynél - leterelik a 40-es számú útra.  

Teljes úelzárás a 4-es számú főúton


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Díler kezén kattant a bilincs

Fél kilogramm új pszichoaktív anyagot találtak a szolnoki nyomozók egy helyi férfinél. Őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.