Vonat elé hajtott

2014. 06. 24., k - 11:29
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elhunyt a teherautó vezetője a vonattal történt ütközés következtében Kecskeméten.

Kecskeméten a Kisfái úton lévő, fénysorompóval ellátott vasúti átjáróban 2014. június 24-én 11 órakor egy tehergépkocsi eddig ismeretlen körülmények között a sínekre hajtott, ahol összeütközött az ott közlekedő motorvonattal.

Az ütközés következtében a konténerszállító tehergépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette. Az elsődleges információk alapján a motorvonat vezetője és a vonaton utazó két személy könnyebben megsérült.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.