Életet mentett az azonnali reagálás

2014. 05. 12., h - 12:02
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy apa azzal fenyegetőzött, hogy végzetes lépésre szánja magát, így nemcsak önmagára, hanem három gyermekére is veszélyessé vált. Az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársai azonnal reagáltak.

A Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói 2014. május 7-én 14 óra 30 perckor megkeresték az Edelényi Rendőrkapitányság vezetőjét, hogy a kollégák nyújtsanak segítséget egy ügy megoldásában. A rendelkezésre álló adatok szerint K. József budapesti férfivel szemben a Pásztói Rendőrkapitányság egy családi konfliktus miatt zaklatás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. A gyanúsított pedig egy edelényi ingatlanba vitte az élettársával közös nevelésben álló gyermekeiket és azzal fenyegetőzött, hogy nemcsak magával, de a három gyermekkel is végez.

Az Edelényi Rendőrkapitányság nyomozói a tudomásukra jutott információk birtokában azonnal és haladéktalanul intézkedtek, így mintegy 20 percen belül biztonságba tudták helyezni a gyermekeket.

 

Az Edelényi Rendőrkapitányság a férfivel szemben jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.