Gólyát mentett a csongrádi rendőr

2017. 06. 08., cs - 09:18
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy villanypóznára épített fészekből esett ki egy fióka, melyen állampolgári bejelentést követően, a csanyteleki körzeti megbízott segített.

Egy felgyői lakos tett bejelentés a rendőrségre, mert 2017. június 5-én 12 óra körül, hogy a tanyájától nem messze levő gólyafészek alatt a földön egy fiókát talált, a madarat hazavitte, mert féltette a kóbor macskáktól. Nem sokkal a bejelentést követően a csanyteleki körzeti megbízott Dudás László r. főtörzsőrmester a helyszínre érkezett. A Csongrádi Rendőrkapitányság munkatársa a bajba jutott állatot magához vette, majd a Szegedi Vadasparkba szállította.

A madarat, amit az intézmény munkatársa Feketéné Nacsa Veronika vett gondozásába, megmentője két nappal később meglátogatta. A gondozó ekkor elmondta, hogy a fióka egészségi állapota és étvágya megfelelő. A kisgólya két óránként eszik és egészen erőre kapott. A szakértő hozzátette, hogy egy hasonló helyzetbe került társával együtt cseperedik a madár. Felnevelésüket követően a gólyákat szabadon engedik majd.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.