Harapott és lopni próbált
Leharapta a védelmi eszközt a sportcipőről, majd fizetés nélkül akart távozni.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. október 2-án 13 óra 56 perckor bolti lopásról érkezett bejelentés az egyik győri áruházból.
A kiérkező rendőrök a helyszínen igazoltatták R. József győri lakost, majd megállapították, hogy a férfi az áruvédelmi eszközök eltávolítását követően a lábára húzva akart eltulajdonítani egy pár sportcipőt az üzletből, de a biztonsági őr tetten érte. A 38 éves férfi az egyenruhásoknak elismerte, hogy a lábbelik védelmére szolgáló rendszert a fogával szabta le a termékről. A járőrök a fiatalembert a Győri Rendőrkapitányságra előállították, majd lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kezdeményeztek ellene büntetőeljárást.
A soproni rendőrök 2014. október 2-án 14 órakor egy helyi élelmiszerüzletből állították elő S. Richárd 44 éves soproni lakost, aki egy pár cipőt és élelmiszereket rejtett a ruházata alá és így próbált meg fizetés nélkül távozni a boltból, azonban a biztonsági szolgálat visszatartotta.
A férfi ellen a Soproni Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el.