Időben érkezett a segítség

2016. 12. 31., szo - 12:06
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megfagyhatott volna a bokor tövében megtalált 89 éves kecskeméti asszony.

Egy 89 éves asszony eltűnéséről értesítették a kecskeméti rendőröket 2016. december 31-én 2 óra 10 perckor. A járőrök adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeképpen kiderült, hogy 1 óra 40 perc körül hagyta el otthonát a zavartan viselkedő asszony.

Az egyenruhások az összehangolt munka során alaposan átvizsgálták a környéket: a szomszédos utcákat, a lépcsőházakat, a parkokat, a buszmegállókat és minden olyan helyet, ahol az asszony felkutatása eredményre vezethet. A fagyos éjszakában végzett keresés során 4 óra 30 perckor állampolgári segítségnek köszönhetően megtalálták a nőt egy bokor tövében feküdve.

A rendőrök a szolgálati gépjárműben lévő pokróccal betakarták az idős asszonyt és az időközben értesített mentők kiérkezéséig a fűtött autóba ültették. A Police Medic elsősegélynyújtó képzésén szerzett ismereteikkel átvizsgálták, majd sérülésmentesen átadták a mentőszolgálat munkatársainak.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a lakosságot, hogy figyeljenek a rászorulókra! Nem csak az utcán, a lakókörnyezetükben is élhetnek hideg, fűtetlen lakásban idős, beteg vagy egyéb okból segítségre szorulók.

Ha a szabadban magatehetetlen embert látnak, azonnal hívják a 107-es vagy 112-es segélyhívók valamelyikét!

Tegyünk együtt azért, hogy senki ne essen a hideg idő áldozatául!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.