Kenusokat mentettek - videóval

2014. 07. 28., h - 13:13
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tiszai vízirendőrök mentettek ki négy viharba keveredett kenust a Tisza tavon.

Telefonon érkezett bejelentés a rendőrségre 2014. július 27-én 13 óra 20 perckor. Egy hatvani lakos kért segítséget, aki társával együtt a Tisza-tó sarudi medencéjében viharba keveredett egy kenuval, és önerejükből nem tudtak biztonságos helyre evezni. A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőre és a vele szolgálatban lévő természetvédelmi őr azonnal kisgéphajóval indult a kenusok mentésére. A rendőr közben folyamatos telefonos kapcsolatot tartott az esőben sodródó kenusokkal, akik próbálták helyzetükről tájékoztatni az egyenruhást. A keresés közben a járőr segítséget kapott a közelben hajózó halőrtől is, így már két hajóval keresték a bajbajutottakat. A nagy erejű szél mindig más területre sodorta a kenusokat, akiket végül egy nádasba hánykolódva találtak meg. A két hatvani lakost a rendőrségi hajóba ültették át, kenujukat pedig a halőr hajójába emelték.

 

A rendőrségi kisgéphajó a kikötőbe tartott, amikor újabb jelzés érkezett a járőr szolgálati rádiójára, miszerint a térségben egy másik kenu is veszélybe került. A rendőr hajójával azonnal visszafordult és társaival a két turista mentésére sietett. A kenusokat távcső segítségével találták meg egy nádfalba szorulva, akiknek hajójuk már teljesen tele volt esővízzel. A két kenust átszállították a hajóba, majd a csónakokkal együtt a közeli kikötőbe vitték a négy átfázott kirándulót.       


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.