Közeledik a téli hideg!

2015. 11. 21., szo - 07:01
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hideg idő beköszöntével a zalai rendőrök is kiemelt figyelmet fordítanak a rászorulókra.

Az ősz vége felé közeledve az éjszakák egyre hidegebbek lesznek, már sok helyen megjelent a hajnali fagy, lassan beköszönt a tél.

A fedél nélkül élők különösen kiszolgáltatottak az időjárás körülményeinek, ezért a szolgálatban lévő rendőri állomány, a polgárőrök és a helyi önkormányzatok munkatársainak segítségével kiemelt figyelmet fordítanak rájuk. A hideg időjárás azonban nem csak az otthontalanokra jelent fenyegetést, hanem azokra a többnyire idős, egyedül élő emberekre is, akik korukra, egészségi állapotukra, vagyoni helyzetükre tekintettel - vagy egyéb körülmények miatt - nem tudják befűteni a lakásukat. 

A Zala megyei járőrök éppen ezért rendszeresen felkeresik a kihűléssel veszélyeztetett személyeket, ellenőrzik a parkokat, buszmegállókat, a vasútállomásokat és a ritkán lakott hegyi pincéket is. 

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a lakosságot is, hogy figyeljenek a nehéz körülmények között élő emberekre, idős szomszédjaikra, ismerőseikre! Ne menjenek el a hidegben a földön, vagy padon fekvő embertársaik mellett! Ha tudomásukra jut, hogy a környezetükben valaki fűtetlen lakásban él, akkor értesítsék az illetékes hatóságokat a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Tegyünk együtt azért, hogy senki ne essen a hideg idő áldozatául! 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.