Közlemény - frissítve

2017. 03. 15., sze - 13:14
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrség hat esetben intézkedett Budapest belvárosában az állami rendezvény helyszínén.

A rendőrség 2017. március 15-én az állami rendezvény helyszínén, illetve annak közelében öt esetben hét fővel szemben garázdaság vétség elkövetésének gyanúja, egy esetben egy fővel szemben szabálysértés miatt intézkedett. 

Budapesten a VIII., Múzeum körúton 10 óra 58 perckor S. Lajos 60 éves budapesti lakos szóváltásba keveredett egy 70 éves nővel és a vita hevében vállon ütötte. A nő az ütés következtében elesett és könnyű sérülést szenvedett. A férfit a rendőrök a helyszínen elfogták és garázdaság vétség gyanúja miatt előállították.

Az állami ünnepség idején 11 óra 35 perckor a VIII. kerület Bródy Sándor utcában G. Bertalan 34 éves budapesti lakos megkísérelt átmászni a Nemzeti Múzeum kerítésén. Vele szemben a rendőrök rendzavarás miatt szabálysértési feljelentést tettek.  

Budapest VIII., Múzeum körúton 11 óra 42 perckor T. Imre 81 éves Dunakeszi lakos egy zászlórúddal fejbe ütött egy 43 éves budapesti férfit. A cselekmény elkövetőjét az intézkedő rendőrök a helyszínen elfogták és garázdaság vétség gyanúja miatt előállították. 

B. Illés 33 éves jászberényi és K. Imre 56 éves pilisszentkereszti lakosok Budapesten az Astoriánál 11 óra 47 perckor előzetes szóváltást követően bántalmazták egymást. A két garázdát a rendőrök a helyszínen elfogták és előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki.

Budapesten a Kálvin tér és a Kecskeméti utca kereszteződésében 11 óra 51 perckor Sz. Tamás 62 éves budapesti és F. Zoltán 74. éves tatabányai lakosok szóváltásba keveredtek, majd kölcsönösen bántalmazták egymást. A bántalmazásban F. Zoltán könnyű sérülést szenvedett. Sz. Tamást a rendőrök előállították, F. Zoltánt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, akit később szintén gyanúsítottként hallgattak ki.

Budapesten a VIII. kerületben a Múzeum körúton 11 óra 59 perckor Sz. Adolf 42 éves budapesti lakos előzetes szóváltást követően megütött egy 51 éves férfit. Az elkövetőt a rendőrök a helyszínen elfogták, előállították és garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.