A haza szolgálatában

2017. 07. 10., h - 13:30
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Szolgálatba álltak a harmadik képzési ütemben végzett határvadászok.

A Készenléti Rendőrség állományának 3000 fővel történő bővítéséről hozott kormánydöntés nyomán a rendőrség 2016. augusztus 24-én indította el határvadász-toborzó kampányát. A mai napig összesen 3245 fő nyújtotta be jelentkezését. A harmadik ütemben folytatott képzés befejezését követően 2017. július 10-én összesen 133 fő állt szolgálatba.

A képzést 2017. július 10-ig országosan összesen 970-en végezték el eredményesen, jelenleg 311-en folytatják tanulmányaikat. A gyakorlatorientált képzés során a tanulók az általános rendészeti és őr-járőrtársi ismeretek tananyagon túl speciális határrendészeti ismereteket is elsajátítanak.

A határvadászok, mint az országos hatáskörrel bíró Készenléti Rendőrség állományába tartozó tagjai, a jövőben ott teljesítenek szolgálatot, ahol a leginkább indokolt, hogy jelenlétükkel a lakosság közbiztonságérzetét fenntartsák, Magyarország közrendjét, határvédelmét biztosítsák.  Az őr-járőrtárs rész-szakképesítéssel rendelkező hivatásos állományú rendőrök járőrvezető, járőrparancsnok irányítása mellett elsősorban őrzési, járőrözési feladatokat hajtanak majd végre.

A rendőrség továbbra is várja a hivatás iránt érdeklődők jelentkezését a határvadász-képzésekre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.