„Csak gratulálni tudok a nagyszerű kollégáihoz”

2014. 08. 07., cs - 13:40
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megköszönték a kalocsai rendőrök munkáját.

Dunapatajon, a Szelidi-tónál 2014. július 27. és augusztus 1. között megrendezett rendvédelmi gyermektáborban a kalocsai rendőrök színes programokkal töltötték ki az izgalomra vágyó fiatalok három délelőttjét.

 

A kapitányság munkatársainak köszönhetően a 22 gyermek megismerkedett a rendőrség munkájával, bűnmegelőzési előadáson vettek részt, amelyen többek között a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekményekről, az internet veszélyeiről és a kábítószerekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról is beszélgethettek.

 

Ezen kívül kerékpáros ügyességi versenyben mérhették össze a tudásukat, KRESZ-oktatásban részesültek és gyakorolhatták a rendőri forgalomirányítás esetén követendő magatartást. Az érdeklődő fiatalok a kapitányság épületébe látogatva közvetlenül nyerhettek betekintést a rendőrök munkájába.

 

A tábor szervezője 2014. augusztus 6-án levélben köszönte meg Mayer József r. alezredesnek, a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetőjének a rendőrök részvételét. „Csak gratulálni tudok a nagyszerű kollégáihoz, mert nem csak egy letudni való feladatnak tekintették a gyerekekkel való foglalkozást, hanem ők maguk is lelkesen álltak hozzá a feladathoz, ami példaértékű!” – zárja sorait a levél írója.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.