Zsaru magazin

Robottaxit bírságoltak Kaliforniában

Zsaru Magazin

Új helyzet elé állította a technológiai fejlődés a kaliforniai San Bruno rendőreit, amikor egy mesterséges intelligencia (MI) által vezérelt önvezető taxi szabálytalankodott a szemük láttára. Az MI diadalmaskodott, a drámai üldözés elmaradt.

Tolvajt fogni gyerekjáték

Zsaru Magazin

A Városligetbe ment kikapcsolódni egy rendőrházaspár 10 éves kislányával, Jankával – ám a pihenésből hamar akció lett, amikor két kisiskolásnak látszó fiú táskákat kezdett fosztogatni a játszótéren. A tolvajokat végül nemcsak a rendőrök, hanem a mászófal tetejéről figyelő kislány is leleplezte.

Katona Gézára emlékeztek

Zsaru Magazin

Születésének 100. évfordulója alkalmából jöttek össze néhai dr. Katona Géza dandártábornok, a Bűnügyi Technikai Intézet helyettes vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora tisztelői a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE), ahol dr. Pintér Sándor belügyminiszter is köszöntötte a jelenlévőket.

És tényleg nem bántja a szemét!

Zsaru Magazin

E napokban zajlik az Erdők Hete programsorozat, amely az erdők fontosságára, klímavédelemben betöltött szerepére, szépségére, értékeire hívja fel a figyelmet. Senki ne csodálkozzon, ha az erdőben nemcsak szépséget és csodát lát, hanem szemetet is!

Élményprogramokkal is készültek

Zsaru Magazin

Szeptember 20-án ragyogó őszi időben rendezték meg a Fegyveres Biztonsági Őrségek XIV. országos bajnokságát az Adyligeti Rendőrképző Akadémián. A gördülékeny lebonyolítást számos támogató és együttműködő partner segítette. Meghívták a BMSZC Than Károly Ökoiskola és Technikum rendészet és közszolgálat képzésén részt vevő tanulókat és tanárokat is.

Tudás és tapasztalat versenye

Zsaru Magazin

Az ország minden szegletéből gyűltek össze a balatonföldvári vitorláskikötőben a vízi rendészek, hogy a XXII. Országos Vízirendészeti Rendőr Járőrverseny keretében számot adjanak szaktudásukról, és kiderüljön az is, hogy kik a verseny legjobbjai.

Beljebb vágtattak

Zsaru Magazin

A Nemzetközi Rendőr Lovasverseny magyarországi rangadója tavaly volt először a Nemzeti Vágta, illetve a nulladik nap eseménye. Idén már a program része, de másról is beszámolt Madarász Róbert alezredes, a Készenléti Rendőrség (KR) Lovas Alosztály vezetője.

Szlovák és magyar kutyák együtt mentek diszkóba

Zsaru Magazin

Jó és hasznos szakmai kapcsolat alakult ki a besztercebányai és a Nógrád megyei kutyavezetők között. Korábban a szlovákok vettek részt a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság összevont képzésén, most a nógrádiak utaztak a Králiky település mellett tartott képzésre.

A Salzburgringen gyakorolta a száguldást

Zsaru Magazin

Kovács Roland zászlós, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Forgalom-ellenőrző Alosztály járőrparancsnoka kollegái ösztökélésére lett motoros, és annyira ráérzett, hogy a legutóbbi szakmai közlekedésrendészeti verseny motoros járőr kategóriájában második helyen végzett. Így jutott ki egy ausztriai továbbképzésre.

Nemzetközi konferencia Budapesten

Zsaru Magazin

15 ország rendőri kutyavezető-szakértőivel került sor a kétnapos konferenciára a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) szervezésében. Célja a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése mellett a tapasztalatok átadása volt egy igazán különleges területen, a rendőrségi robbanóanyag-kereső ebek alkalmazása, kiképzése terén.