Lezárult a koszovói twinning projekt

2016. 09. 20., k - 13:40

2016. augusztus 31-én, a Pristinában megtartott ünnepélyes záró konferenciával ért véget a „Szervezett bűnözés és korrupció elleni bűnügyi nyomozási kapacitás erősítése” elnevezésű (KS 12 IB JH 01) twinning projekt.

A német-magyar konzorciumban 2014. márciusban indult, két és fél évig tartó, 1,8 millió euró költségvetésű projekt eredményes megvalósításához nem fér kétség. A koszovói partnerintézmények a Rendőrség, az Ügyészség és a koszovói Nemzeti Védelmi Szolgálat (Police Inspectorate Kosovo) a projektben közreműködő szakértők támogatása mellett jelentős lépéseket tettek – a projekt célkitűzéseként is megfogalmazott – szervezett bűnözés és korrupció elleni küzdelem, valamint a megelőzés területén.  

A Magyar Rendőrség delegációját a projektzáró rendezvényen Bezsenyi Mihály c. r. dandártábornok úr, parancsnok-helyettes, Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója vezette. A projekt junior vezetője Kovács László r. ezredes úr, a magyar partner által irányított két komponens vezetői pedig dr. Elek László r. százados és dr. Stummer Attila c. r. alezredes urak voltak, akik jelentős szerepet vállaltak a projekt célkritériumainak teljesítésében.

A magyar szakértők által vezetett komponensek eredményei hozzájárultak a Koszovói Rendőrség nemzetközi bűnügyi együttműködésben történő szerepvállalásának erősítéséhez, a közös kapcsolattartási szolgálati helyek európai modelljének és a korrupció-megelőzést célzó integritásirányítási rendszer bevezetéséhez. Rövid Távú Szakértőink több szakmai dokumentumot is készítettek, egy összefoglaló jelentést  a koszovói közbeszerzésekkel kapcsolatban, útmutatót  a közös nyomozócsoportok alkalmazásának lehetőségeiről, valamint egy kézikönyvet az Integritás Irányítási Rendszer bevezetéséről és működtetéséről. A dokumentumok angol és albán nyelvű fordítását a partnerek megkapták.

A záró konferencián elhangzott értékelések, beszámolók egyhangúan kiemelték a projekt sikeres megvalósítását, a koszovói partnerek elismerését, a szakértői tevékenységek minőségének magas színvonalát, az együttműködés nyitott és hatékony jellegét.

A záró konferencián Heiko Schmidt úr, projektvezető a német-magyar konzorciumi együttműködésről igen pozitívan nyilatkozott, azt rendkívül sikeresnek és gyümölcsözőnek ítélte, valamint nagyra értékelte valamennyi, a projektben résztvevő kolléga közreműködését.

A Magyar Rendőrség büszke lehet a projektben történő részvételére, hiszen junior partnerként eredményes, igen aktív szerepet vállalt a projektben. Mintegy 22 fő magyar szakértőt delegáltunk a projekt időtartama alatt, az általuk elvégzett színvonalas tevékenységnek köszönhetően pozitív visszajelzések érkeztek. A Magyar Rendőrség projekthez nyújtott hozzájárulását mind a német, mind a koszovói partner elismerte, nemzetközi viszonylatban is megálltuk a helyünket..

A projektben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Pest 

Megyei Rendőr-főkapitányságok, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem delegált rövid távú szakértőket.

Reméljük, hogy a Magyar Rendőrségnek a jövőben is lesz lehetősége minél több twinning projektekben részt venni, és ennek megfelelően minél több magyar szakértőt delegálni, hiszen a nemzetközi tapasztalatszerzés, a közvetlen szakmai kapcsolatok kiépítése elengedhetetlenek a gördülékeny nemzetközi szintű szakmai együttműködés megvalósításához.


Kapcsolódó oldalak