A láthatóság életet menthet!

2018. 10. 18., cs - 08:31
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fogadják meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának tanácsait.

Az őszi, téli hónapokban közlekedőknek, legyenek azok akár gyalogosok, akár járművezetők, a kedvezőtlen időjáráson kívül a látási, láthatósági viszonyok megváltozására is fel kell készülniük. Ősszel és télen több tényező is korlátozza az optimális látási viszonyokat. Lényeges, hogy minden járművezető megfelelően felkészítse járművét és saját magát a megváltozott körülményekre, amely más járművezetői magatartást követel meg.

A hajnali és késő délutáni órákban gyalogosan és kerékpárral közlekedőknek a saját testi épségük, biztonságuk érdekében fontos, hogy láthatóak legyenek az utakon. Ezt hivatottak szolgálni a különféle fényvisszaverő eszközök a ruházaton, esetleg hátizsákon és természetesen a kerékpáron, aminek kötelező tartozékai a világítóberendezések (elől és hátul egyaránt), valamint a küllőprizmák is. Főként a kijelölt gyalogos átkelőhelyeken történő áthaladásnál és az útpadkán történő haladás alkalmával lehet nagy jelentőségük. Amennyiben gyalogosként lakott területen kívül az út szélén közlekednek, korlátozott látási viszonyok mellett kötelező a láthatósági mellény viselése és ez az előírás a kerékpárosokra is vonatkozik.

Ősszel és télen a közúti közlekedési balesetek jellemző okaként fordul elő, hogy a gépjárművezetők nem a megváltozott időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. A legtöbb problémát többnyire a változó tapadó-képességgel rendelkező útburkolat, valamint a romló látási viszonyok okozzák. Előfordulhat, hogy jól ismerjük az adott útszakaszt ahol közlekedünk, ezért a megszokott sebességgel haladunk. Azt azonban nem szabad elfelednünk, hogy az időjárás megváltozása, így például az évszak sajátosságai a köd, sűrű eső, felfagyások, kései pirkadat és korai szürkület miatt a látótávolság jelentősen csökken, az útburkolat csúszóssá válik. Az egyetlen megoldás az, hogy járművünk sebességet csökkentjük és amennyiben az szükséges, akár jóval a megengedett legnagyobb sebesség alatt közlekedünk. A gépjármű világítóberendezéseit egyre gyakrabban kell használni, ezért nagyon fontos, hogy azok megfelelően működjenek, és ne legyenek szennyezettek. Az őszi- téli átállás időszakában célszerű lehet egy szakműhelyben elvégeztetni a jármű műszaki átvizsgálását.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága minden évben igyekszik segíteni a járművezetők őszi-téli átállását egy rendhagyó akció szervezésével. A rendezvénnyel legközelebb Nyíregyházán, a Nyír Plaza bevásárlóközpont parkolójában találkozhatnak az érdeklődők 2018. október 20-án. A rendőrségi ellenőrző ponton kollégáink ellenőrzik a járművezető és a jármű okmányait, azok érvényességét, a gépjármű folyadékszintjeit (ablakmosó, fagyálló), amit szükség esetén pótolnak is.
A gépjárművek műszaki állapotának ellenőrzését (gumiabroncsok, fékek, világítóberendezések…) végzik a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársai mobil műszaki vizsgaállomás segítségével.  

Kapcsolódó: „Látni és látszani” elnevezésű országos közlekedésbiztonsági kampány.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.