A nyár veszélyeire figyelmeztettek

2018. 06. 20., sze - 13:05
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Szegedi Vízirendészeti Rendőrőrssel tartott sajtótájékoztatón a szünidő veszélyeire hívta fel a figyelmet.

A 2018. június 20-i sajtótájékoztatón Vad Róbert rendőr őrnagy, a CSMRFK Baleset-megelőzési Bizottságának titkára kiemelte, hogy a nyári hónapokban az iskolák és azok környéke kevésbé frekventált, mint a tanév során, ilyenkor a járművezetők a közösségi és játszóterek közelében számíthatnak figyelmetlenül az úttestre lépő gyermekekre. Felhívta a figyelmet a kerékpárosok tekintetében lakott területen kívül, éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a láthatósági mellény viselésére, a kötelező tartozékok meglétének fontosságára. A titkár hozzátette, hogy a balesetek elkerülése érdekében javasolt a bukósisak és a protektorok használata. 

M. Toronykőy Márta rendőr alezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője kitért arra, hogy a gyermekeket, a felnőtteket és az időseket más-más veszély fenyegeti a nyári időszakban.

A legkisebbek szempontjából relevanciával bír a felnőttek részéről történő odafigyelés, ezzel megelőzhető az áldozattá válás. Felhívta a figyelmet arra, hogy mobiltelefon segítségével, akár applikáción keresztül is nyomon követhető a gyermek holléte. Az osztályvezető ismertette továbbá a júliustól induló prevenciós kampány lényegét, amely heti bontásban, a bűnmegelőzés más-más aspektusaira koncentrál majd, többek között az ingatlanok és a gépkocsik védelmére, valamint az internet veszélyeire. A szépkorúakkal kapcsolatban kiemelte, hogy az árubemutatók veszélyt rejthetnek magukban, ezért javasolt, hogy az ilyen rendezvényekre kísérjük el idős hozzátartozóinkat!

Fischer Gábor rendőr őrnagy, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Szegedi Vízirendészeti Rendőrőrsének parancsnoka elmondta, hogy a legmelegebb évszakban többen választják szabadidejükben a vízparti kikapcsolódást. Ismertette a hajózás alapvető szabályait, elmondta, hogy a csónakban melyek az elengedhetetlenül szükséges tartozékok. Ide sorolható többek között a mentőmellény, a horgony, a vízmerő eszköz és az evező. Az őrsparancsnok a fürdőzési szabályok mellett baleset-megelőzési ajánlásokat is megfogalmazott:

  • Nem javasolt teli gyomorral, alkoholos befolyásoltság alatt fürdőzni!
  • Hosszabb úszás előtt fontos megismerni a víz sajátosságait, a sodrás irányát!
  • Felhevült testtel ne ugorjunk vízbe!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.