Baleseti összesítő Baranyából

2021. 10. 22., p - 10:37
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy hét alatt két ittas sofőr is balesetet okozott.

Baranya megye közútjain 2021. október 11-e és 17-e között összesen 52 közlekedési baleset történt, amelyből tíz személyi sérüléssel járt. A balesetekben összesen 13-an sérültek meg, 11-en könnyebben, míg ketten súlyosan.

Az elmúlt héten a gyorshajtásnak, a szabálytalan kanyarodásnak és a szabálytalan előzésnek volt a legfőbb szerepe a balesetek bekövetkezésében.

Az őszi közlekedésben nagy veszélyt jelentenek az úttestre lehullott falevelek is, amelyektől az út síkossá válhat. A lehullott falevelekkel borított útszakaszokon mindig óvatosan haladjanak át, mert balesetveszélyes lehet.

Nem csak reggel van sokáig sötét, de korábban is sötétedik, hosszabb ideig kell használni a gépjármű világítását, ezért nagyon fontos, hogy azok megfelelően működjenek. A nappali menetfény helyett használják a tompított fényszórót, köd esetén pedig a ködfényszórót.

A korai sötétedésre való tekintettel kérjük a gyalogosan és a kerékpárral közlekedőket, hogy fordítsanak fokozott figyelmet láthatóságukra, viseljenek láthatósági mellényt! Hiszen ezzel tehetnek a legtöbbet a biztonságukért.

Az ősz és a megváltozott időjárási viszonyok más vezetési stílust igényelnek, közlekedjenek lassabban, körültekintőbben!

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.