Biztonság Hete – passzív biztonsági eszközök

2020. 09. 15., k - 08:17
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Heves megyei rendőrök tanácsai a közlekedőknek.

Az, hogy egy közlekedési baleset anyagi káros, illetve személyi sérüléses lesz, több dolgon is múlhat. Az egyik ilyen lényeges pont a passzív biztonsági eszköz (biztonsági öv, gyermekülés) használata, amely alapvetően meghatározhatja egy esetleges baleset kimenetelét.

A közúti ellenőrzések tapasztalatai, továbbá a baleseti vizsgálatok is azt mutatják, hogy a gépjárművezetők és utasaik nagy része tudatosan nem használja a járműbe szerelt biztonsági övet, sőt esetenként a gyermekek védelmét szolgáló biztonsági gyermekülést sem.

A balesetek megelőzésének legfontosabb tényezője az emberi figyelem, a sebesség helyes megválasztása, a tolerancia és a veszélyhelyzetekben a helyes cselekvés. A járműben ülők védelmét elsődlegesen az aktív biztonsági eszközök határozzák meg.

.

A létező összes aktív technikával felszerelt jármű vezetésekor is bekövetkezhet a baleset. Ekkor kerülnek előtérbe a már említett passzív biztonsági eszközök, melyek szerepe a balesetek következményeinek csökkentésében van, hiszen növelik a vezető és az utasok túlélési esélyeit.

A balesetek döntő többsége lakott területen belül történik. Nem igaz, hogy kis sebességnél, városi forgalomban nem érdemes használni a biztonsági övet. Felmérések bizonyítják, hogy 1-40 km/óra sebességnél a biztonsági öv nélkül utazók halálozási mutatója 2,5 szeresére nő a becsatolt övvel utazókhoz képest. Sokan úgy gondolják, hogy jól kitámasztott kézzel és lábbal is lehet úgy fékezni az ütközés pillanatában tehetetlen testet, ahogy az öv teszi. Ez egyértelműen tévhit! A felszabaduló hatalmas mozgási energiát végtagjaink nem képesek megfékezni. Ezzel szemben az öv az előre száguldó testet megfogja és visszakényszeríti az ülésbe. A kutatási eredmények tükrében a biztonsági öv használata esetén a személyi sérüléses balesetek számában és súlyossági fokában is jelentős javulás mutatható ki. Ez a megállapítás különösen igaz azokban a mai gépjárművekben, amelyeknél már alapfelszereltség a légzsák. Ez azonban csak akkor nyújt hatásos védelmet, ha a biztonsági öv be van kapcsolva. Ellenkező esetben a kirobbanó légzsák komoly sérüléseket okoz a tehetetlenül becsapódó testen.

A jogszabályok a hátsó ülésen utazóknak is kötelezően előírják az öv használatát. Ennek az az oka, hogy a járműben hátul helyet foglalókra is ugyanolyan veszélyek leselkednek, mint az elöl ülőkre, sőt esetleges előre repülésükkel veszélyeztetik az elöl utazókat is. A személygépkocsi hátsó ülésén utazó 12. életévét be nem töltött és 150 cm-nél alacsonyabb gyermeket biztonsági gyermekülésben kell rögzíteni. A baleseti elemzések szerint a biztonsági ülésben utazó gyermekeknél egy esetleges baleset bekövetkezésekor jóval kisebb a kockázati tényező.

Szintén a passzív biztonsági eszközökhöz tartozik a bukósisak, amelynek viselése segédmotor-kerékpáron és motorkerékpáron egyaránt kötelező. A baleseti statisztikai adatok és más kutatási eredmények is egyértelműen bizonyítják, hogy a sisaknak igen nagy szerepe van a komolyabb, esetlegesen végzetes sérülések elkerülésében.

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.