Előzzük meg a vasúti baleseteket!

2019. 02. 21., cs - 20:19
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Somogy megyében 2019. február 21-én két vasúti baleset is történt, amelyek a szerencsének köszönhetően nem követeltek emberéleteket. Pamukon egy kerékpáros, Fészerlak pusztánál pedig egy személygépkocsi ütközött vonattal, mindkét jármű vezetője súlyos sérülést szenvedett.

Kiemelt szerep a figyelemé, ugyanis sajnos sok esetben fordul elő, hogy a járművezetők szabálytalanul hajtanak be a vasúti átjáróba és vonatszerelvénnyel ütközve végzetes balesetet szenvednek.

A balesetek megelőzésében a figyelem, az odafigyelés kap kiemelt szerepet. Gyakori oka a vasúti baleseteknek, hogy a közlekedők körültekintés nélkül hajtanak be az átjárókba. Feltorlódott forgalom esetén a járművezetők egy része még a kereszteződésben is megáll, figyelmen kívül hagyva annak életveszélyességét.

A vasúti átjárókban bekövetkező balesetekben a gyalogosoknak és a járművezetőknek gyakorlatilag nincs esélyük, legfeljebb a szerencsén múlik a kimenetel, ugyanis a vasúti szerelvények féktávolsága száz méterekben mérhető. Ez egyben azt is jelenti, hogy a vasúti jármű vezetőjének az esetek többségében egyszerűen lehetősége sincs a baleset elkerülésére!

Kaposvár, Fészerlak puszta
Kaposvár, Fészerlak puszta

 

Kaposvár, Fészerlak puszta
Kaposvár, Fészerlak puszta

 

Pamuk
Pamuk

Fontos KRESZ szabályok:

- A vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad.

- A vasúti átjárón csak folyamatosan - megállás nélkül - legalább 5 km/óra átlagsebességgel szabad áthaladni.

- Biztosított vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha a teljes sorompó mindként sorompó rúdja nyitott véghelyzetben áll, a fényjelző vagy hangjelző berendezés, jelzést nem ad, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér fényjelzést ad.

- A vasúti átjáróban és közvetlenül vasúti átjáró előtt előzni TILOS!

Balesetmentes közlekedést kíván a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.