Értekezlet a közlekedésről

2020. 01. 25., szo - 08:40
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ajkai Városi Balesetmegelőzési Bizottság értékelte az elmúlt évi eredményeket és kitűzte az idei célokat.

Az ajkai Városi Balesetmegelőzési Bizottság 2020. január 23-án tartotta meg évértékelő ülését. A megbeszélésen Ludvai Zsolt rendőr őrnagy, az Ajkai Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztályvezetője beszámolt a bizottság tagjainak az illetékességi terület közlekedésbiztonsági helyzetéről, annak alakulásáról. A közlekedési balesetek kapcsán elmondta, hogy azok főként a gyorshajtás, az elsőbbség meg nem adása, illetve az előzési szabályok megszegése miatt következnek be. Tájékoztatta a megjelenteket, hogy 2019-ben az előző évhez képest csökkent a halálos kimenetelű, valamint az ittas állapotban elkövetett közlekedési balesetek száma. Idén továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak az ittas járművezetők és a gyorshajtók forgalomból való kiszűrésére, valamint a gyalogosok és a kerékpárosok biztonságos közlekedésének elősegítésére.

A beszámolót követően Gyuris Mónika rendőr főhadnagy, a rendőrkapitányság megelőzési előadója ismertette a baleset-megelőzési programokat és a tervezett rendezvényeket. Ezt követően a megjelentek az úgynevezett részeg szemüveg segítségével kipróbálhatták, milyen veszélyeket rejt magában az alkoholos befolyásoltság. 

A tanácskozás végén a tagok közösen beszélték át a közlekedésbiztonsági helyzet javítására vonatkozó javaslatokat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.