Figyeljünk a gyermekeinkre

2020. 06. 22., h - 07:01
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kérjük fogadják meg a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait!

A gyermekbiztonsági rendszerek használatának fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni és arra a közlekedők figyelmét felhívni. Sajnos megtörtént eset, hogy egy kisgyermek azért esett ki egy közlekedő gépkocsiból az úttestre, mert annak vezetője nem rögzítette a gyermeket biztonsági gyermekülésben és a jármű ajtaja menet közben kinyílt.

Szintén gyakran látható és szomorú példa, hogy a jármű ülésén utazók az ölükben tartják a kisgyermeket úgy, hogy saját magukat sem rögzítik biztonsági övvel. Az ilyen felelőtlen magatartás következménye lehet, hogy a gépkocsi hirtelen fékezése esetén, a magát biztonsági övvel nem rögzítő utas, a saját tömegének tehetetlensége miatt előre lendül és az ölében utazó gyermeket a műszerfalnak vagy az előtte lévő ülés támlájának préseli. Nem nehéz elképzelni, hogy ilyen esetben milyen súlyos sérüléseket szenvedhet egy gyermek.

A gyermekbiztonsági rendszer használatának fontosságán kívül, szeretnénk felhívni a figyelmet, a hátsó ülésen egyébéként szabályosan szállított gyermek által kinyitható hátsó ajtóra is. Napjainkban gyakorlatilag az összes gépkocsi hátsó ajtaja gyárilag gyermekzárral ellátott, illetve nagyon sok esetben menet közben, a központi zár is automatikusan lezár. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a gyermekzár aktiválása nélkül, a gépkocsi ajtaja belülről még nyitható marad, mert a központi zár csak a kívülről történő rányitást akadályozza meg. Kérjük, ha járművében gyermeket szállít, aktiválja a gyermekzárat, az ajtó gyermek általi kinyithatóságának megakadályozása érdekében.

1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet (KRESZ) 48. § -ban található rendelkezések részletesen tartalmazzák a biztonsági öv használatának és a gyermekek szállításának szabályait. Kérjük, tekintsék át ezt, hogy gyermekeink a legnagyobb biztonságban utazhassanak önökkel.

Balesetmentes közlekedést kíván a Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.