Figyeljünk jobban egymásra!

2019. 11. 05., k - 15:26
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A látni és látszani alapelv betartása nagyban hozzájárul a balesetek megelőzéséhez.

Baranya megye közútjain a múlt héten 52 közlekedési baleset történt, amelyből 36 anyagi káros volt, 16 pedig személyi sérüléssel járt. A balesetek során összesen 25-en sérültek meg, 14-en könnyen, 9-en pedig súlyosan. Ketten nem értek haza, ők a helyszínen életüket vesztették. 

Siklós és Nagyharsány között 2019. október 28-án 19 óra körül egy 67 éves gyalogos a lakott területen kívüli út padkájáról korlátozott látási viszonyok mellett, láthatósági mellény viselése nélkül az úttestre lépett. Az arra közlekedő személygépkocsi a gyalogos észlelését követően már nem tudott megállni, kikerülni sem tudta, és elütötte a férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Pár nappal később újabb halálos kimenetelű baleset történt Baranya megyében. Az 57-es főúton, Szajk belterületén november 1-jén 17 óra körül egy személygépkocsi elütött kettő, a zebrán áthaladó gyalogost. A baleset során az egyik gyalogos, egy 45 éves férfi szintén belehalt a sérüléseibe. A személygépkocsi vezetője vélhetően nem észlelte a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen neki balról jobbra áthaladó gyalogosokat, nem adta meg számukra az elsőbbséget.  

Az őszi, téli időjárás egyik velejárója, hogy korábban sötétedik, amelyre fel kell készülnie a gyalogosoknak és a gépjárművezetőknek is. Ne rutinból, hanem mindig körültekintően közlekedjenek, figyelemmel az időjárási-, és útviszonyokra, ősszel pedig különös tekintettel a korlátozott látási viszonyokra is.  Ha a látási viszonyok megkívánják, vagy ha a szembejövő jármű fényszórója elvakítja a járművezetőt, csökkentse a jármű sebességét, nagyobb figyelemmel az úttest jobb szélére! A hajnali és késő délutáni órákban gyalogosan közlekedőknek saját testi épségük, biztonságuk érdekében fontos, hogy láthatóak legyenek az utakon. Ezt hivatottak szolgálni a különféle fényvisszaverő eszközök a ruházaton, esetleg a hátizsákon. Lakott területen kívül, korlátozott látási viszonyok mellett a láthatósági mellény viselése kötelező, a láthatóság életet menthet!

Járművezetőként a gyalogos átkelőhelyet sötétedéskor, illetve sötétben, esős, párás időjárási körülmények között még óvatosabban közelítsék meg, mivel borús időben, nedves úttesten a sötét ruházatot viselő gyalogosok később észlelhetők. Azonban ahogy a járművezetők, úgy a gyalogosan közlekedők részéről is elvárható a körültekintő magatartás. Gyalogosként az úttestre lépés előtt mindig győződjenek meg arról, hogy észlelte-e Önöket a közeledő jármű vezetője, még akkor is, ha elsőbbségük van. Többször nézzenek körbe - akár még az esernyő alól is, erre az időre hajtsák félre az esőkabát kapucniját, - így győződve meg az átkelés veszélytelenségéről. Fontosabb meggyőződni az átkelés biztonságáról, mint a mobiltelefonon kapott üzenetek fontosságáról, ilyenkor érdemes a fülhallgatót is kis időre mellőzni.

Ne feledjék, ősszel a megváltozott körülmények minden résztvevőtől más közlekedési magatartást követelnek! Ha fokozott óvatossággal, kellő körültekintéssel, a szabályokat betartva közlekednek, a balesetek megelőzhetők!

 

„… hogy mindenki hazaérjen!”


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.