„Kerékpáros? Igen, az ott egy kerékpáros…”

2020. 12. 01., k - 15:42
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dunaújvárosi rendőrök a kerékpárosok szabályos és biztonságos közlekedésére hívták fel a figyelmet.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai 2020. november 30-án az esti órákban a kerékpárosokat ellenőrizték. Az akció keretében balesetmegelőzési célzattal a megváltozott látási viszonyokra, a korábban történő sötétedésre és az ezzel járó veszélyekre, valamint a kötelező járműtartozékokra hívták fel a figyelmüket az arra közlekedőknek.

A megállított kerékpárosok a rendőröktől ajándékba küllőprizmákat, első és hátsó lámpákat, valamint láthatósági mellényt kaptak, mivel elsősorban a jogkövető magatartás elősegítése és a balesetek számának csökkentése volt a fő szempont.

- Kerékpáros? - Kerékpáros! párbeszéd elkerülése érdekében a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy az alábbi kötelező tartozékokkal felszerelt kerékpárral vegyenek részt a közúti közlekedésben:

  • könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezéssel, amely semmilyen helyzetében nem akadályozza a kerékpár egyéb kezelőszerveinek működtetését,
  • két, egymástól függetlenül működtethető, száraz és nedves időben egyaránt hatásos fékszerkezettel, amelyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat,
  • hangjelző berendezéssel, amely csak csengőhangot adhat,
     
  • egy előre fehér vagy kadmiumsárga fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható lámpa,
  • egy hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző lámpa,
  • elől egy fehér, hátul egy vagy két piros színű, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú fényvisszaverő,
  • legalább az első keréken, legalább 2 db, egy átmérő mentén elhelyezett borostyánsárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverő (küllőprizma). A küllőprizmák helyett vagy mellett alkalmazható két oldalon fehér fényvisszaverő körgyűrű felület is a kerékpántok közvetlen közelében vagy a gumiabroncsokon.

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.