Közlekedik a család Jász-Nagykun-Szolnok megyében

2018. 06. 04., h - 12:13
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

34 család vett rész a vetélkedősorozat megyei elődöntőjén, Jászberényben.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság 2018. június 2-án Jászberényben rendezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság - Országos Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett „Közlekedik a család” elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei elődöntőjét. A rendezvény célja, hogy felhívják a figyelmet a biztonságos és balesetmentes közlekedés fontosságára. Emellett 2018 év a „Családok éve”, éppen ezért a rendőrség hangsúlyozza a szülői példamutató magatartás kiemelt szerepét és a család közösségnevelő erejét.

A versenyző családok KRESZ tesztlapokat töltöttek ki, elsősegélynyújtási feladatokat oldottak meg, a felnőttek vezetéstechnikai tudásukat mérték össze, még a gyermekek kerékpáros pályán mutatták meg ügyességüket.

 A verseny eredménye:

 I. helyezett: Baranyi család (Jászberény)

 II. helyezett: Vinis család (Karcag)

 III. helyezett: Fejes család (Jászberény)

A megmérettetés első helyezettje képviselheti a megyét a 2018. június 23-án és 24-én Heves, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megrendezésre kerülő országos döntőn.

A rendezvény végén valamennyi résztvevő család ajándékot vehetett át a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságától.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.